Főoldal / Tudástár / Konzultáció

Konzultáció



"A több évre megkötött szerződést kell-e módosítani a standardakban /ajánlásban bekövetkezett változás, vagy pl. a pénzmosási törvény változás miatt, ha a szerződést a tárgyév díjtétele miatt módosítani/kiegészíteni kell. Az ügyfél nem biztos, hogy a megkötött szerződés egyéb pontját hajlandó módosítani, illetve kiegészíteni."

2008. november

A könyvvizsgálói megbízásra létrejött szerződések a Polgári törvénykönyv hatálya alá tartoznak, azok módosítása csak a felek együttes akaratával történhet.
Ha Ön csak a díjban köt új megállapodást évente, akkor a meglevő szerződés meghatározott pontjában foglalt díjat érinti a változás. Ha az ügyfél hajlandó a módosítások érvényesítésére, új szerződés is köthető, ha nem, erre kényszeríteni nem lehet.
Az MKVK által elfogadott pénzmosási szabályzat is csak azt tartalmazza a korábban megkötött szerződésekre, hogy
"A mintaszabályzat hatálybalépésekor már fennálló szerződések esetében az ügyfél azonosítását (az azonosítás Pmt. és a belső szabályzat alapján történő esetleges kiegészítését) a fennálló szerződés teljesítése során történő első személyes találkozáskor kell elvégezni."

Természetesen a megbízások megújítása eseten a mindenkor hatályos ajánlások és minták szerinti szerződéskötés kívánatos.