Közlemény a kamarai törvény bűnügyi nyilvántartási rendszerrel összefüggő változásáról

Felhívjuk a kamarai tagság, illetve a kamarai tagfelvételi kérelmet, valamint a könyvvizsgálójelöltek névjegyzékébe történő felvételi kérelmet előterjeszteni kívánó kérelmezők szíves figyelmét arra, hogy a bűnügyi nyilvántartási rendszer átalakításával összefüggő 2009. évi CXLIX. törvény – 2010. január 1-jei hatállyal – több pontban módosította a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvényt (továbbiakban: Kkt.).

A módosítás egyrészről hatályon kívül helyezte a Kkt. 11. § (1) bekezdésének d) pontját, ami a büntetlen előéletet a tagfelvételi feltételek között rögzítette; a büntetett előélet kizáró okként a 12. §-ba került beépítésre. A Kkt. 12. § a-c) pontjának szövege módosult, a Kkt. egyúttal a 12/A. §-al, 101/A. §-al és 191/A §-al egészült ki. Az eddigi szabályozáshoz képest különbséget jelent, hogy a bűnügyi nyilvántartási rendszer által bevezetett négyféle nyilvántartáshoz igazodóan a mentesítéstől számított 12, 10, illetve 8 évig nem vehető fel a kamarába, illetve a könyvvizsgálójelöltek névjegyzékébe a jelentkező. A módosítás egyébiránt tartalmi változást nem hozott, azt a bűnügyi nyilvántartással kapcsolatos fogalmak változása indokolta.

Jelentős változást jelent, hogy a tagfelvételt kérelmezőnek, valamint a könyvvizsgálójelöltek névjegyzékébe történő felvételi kérelmet előterjeszteni kívánó kérelmezőnek erkölcsi bizonyítvány helyett hatósági bizonyítvánnyal kell igazolnia, hogy a Kkt. 12. § a)-c) pontjaiban meghatározott kizáró okok egyike sem áll fenn vele szemben, vagyis büntetlen előéletű, nem szerepel a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek, illetve a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartásában, továbbá nem áll az okleveles könyvvizsgálói szakképesítéshez kötött tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt. A kérelmezőnek lehetősége van arra, hogy a kérelem benyújtásával egyidejűleg kérje: az előző tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv egyenesen a kamara részére továbbítsa. Utóbbi esetben az adatigénylést az adattovábbítás iránti kérőlap továbbküldésével - amit a kérelmezőnek a megfelelő kamarai kérelem nyomtatványhoz kell kitöltve mellékelnie – a kamara eszközli, a bűnügyi nyilvántartó szervnél felmerülő szolgáltatási díj megelőlegezésével és utólagos beszedésével.

A kamarai tagsági viszony fennállása, illetve a könyvvizsgálójelöltek tevékenysége gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében a kamara ellenőrzi azt is, hogy a könyvvizsgálóval szemben fennáll-e a 12. § a)-c) pontjában, valamint a 14. § (1) bekezdésében meghatározott körülmény. A hatósági ellenőrzést folytató kamara a hatósági ellenőrzés céljából adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a könyvvizsgálóval szemben fennáll-e a 12. § a)-c) pontjában, valamint a 14. § (1) bekezdésében meghatározott körülmény.

Az előző előírások a könyvvizsgálói közfelügyeleti bizottsági tagok kiválasztási eljárásánál is megfelelően alkalmazandók.

Tekintettel arra, hogy a fenti módosításokat a 2009. évi CXLIX: törvénnyel 2009. december 22-én hirdették ki, a kamara alapszabályának és felvételi szabályzatának módosítása a soron következő, 2010. májusi küldöttgyűlésen kerül napirendre. A kamarai hatósági eljárások során az önkormányzati szabályzatok megfelelő módosításáig is a Kkt. előzőekben részletezett előírásai az irányadóak.


Magyar Könyvvizsgálói Kamara
Főtitkári Hivatala

Betöltés...
X