Megalakult az MKVK Könyvelői Tagozata

Dacára a borongós péntek délutáni időpontnak, az alakuló ülésen szép számmal jelentek meg a tagozat alapítása iránt érdeklődők. A felhívástól eltelt egy hónap alatt összegyűlt több mint 160 tag azt jelenti, hogy a könyvvizsgálati munka mellett nagy az érdeklődés a könyvelők szakmai támogatása iránt is. Az adatszolgáltatásokból is ugyanez a tendencia vezethető le évről évre: a kamarai tagok jelentős része egzisztenciálisan nagyobb arányban (esetenként az éves árbevételük 90%-át is meghaladó mértékben) kötődik a könyvelési szolgáltatásokhoz, mint a könyvvizsgálathoz.

Ez tény hívta életre a könyvelői tagozatot, melynek célja, hogy szakmai iránymutatást, módszertant és gyakorlati segítséget nyújtson a felelős számviteli munkához. A Tagozat javaslatokat készítene a sztenderdek összeállítására, szoftverek és módszertanok kidolgozására, illetve a könyvvezetéssel kapcsolatos jogszabályok módosítására.

Az alakuló ülésen Bősze András, a kamara főtitkára elmondta, hogy reményei szerint a tagozat keretében lehet javítani a könyvelői szakmai munkát, és neves előadókat felkérve színvonalas oktatással, segédanyagokkal segíteni lehet azon, hogy a szolgáltatást szervezettebben, folyamatosan jobb minőségben tudják nyújtani a Kamara tagjai az ügyfelek legnagyobb megelégedésére. A főtitkár biztosította a tagozat tagjait arról, hogy az elnökség minden esetben örömmel támogatja egy aktív, napi aktuális kérdésekkel serényen foglalkozó tagozat munkáját.

Elmondta, hogy könyvelői tagozat jó időben startol, hiszen amíg a könyvvizsgálói piac enyhe csökkenése figyelhető meg, addig adószolgáltatás, könyvelői szolgáltatás növekedése jellemző. Célként fogalmazódott meg a szakma integritásának megteremtése, a könyvelők és a könyvvizsgálók közti távolság csökkentése. Úgy véli, hogy a könyveléssel nagy számban foglalkozó könyvvizsgálói réteg kellő kommunikációs és szakmai összekötő hidat tud képezni a többtízezres könyvelői tábor felé. Reméli, hogy a tagozat tagjai jelenthetik majd azt a minőségi etalont, mely meghatározza, mit jelent minőségi színvonalon nyújtani számviteli szolgáltatást.

Dr. Lukács János, a kamara elnökének a beszéde után konkrét javaslatok érkeztek a tagozat munkájára vonatkozóan. A jelenlévők elsősorban gyakorlati segítséget várnak a tagozattól olyan kérdések megoldására, melyek mindennapi munkájuk során problémaként merülnek fel. Kiemelten igaz ez a számviteli törvény változásai kapcsán felmerülő kérdésekre, illetve a speciális területek (mint például az átalakulás, megszűnés, végelszámolás) könyvelésére. A számviteli területeken kívül jogi témában is igényelné a tagság a felkészítést (szerződés típusok, kártérítések), valamint jelezték, hogy jogi jellegű szabványokra is szükségük lenne. Kiemelten a promt témákra várják az azonnali segítséget.

A tagozat ügyrendjének elfogadása és a főbb feladatok meghatározása után megválasztották a tagozat vezetőségét:

Elnök:Kasnyik János
Alelnök:dr. Sallai Csilla
Tagok:Berényiné Papp Mariann
Verebes Tiborné
Dencs György

 

Kasnyik János, az MKVK Könyvelői Tagozatának elnöke

1983-ban végzett a Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd szakközépiskolában tanított néhány évig. Dolgozott állami vállalatnál és önkormányzatnál is. 92-től saját vállalkozásban könyvelőként és könyvvizsgálóként is dolgozik. Jelenleg is aktív könyvvizsgáló, de természetesen napi munkájához tartozik a könyvelés is. Örömmel vette a lehetőséget a tagozat munkájában való részvételre.

 

"Középiskolai tanáraim, egyetemi oktatóim, Róth tanár úr és kollégái annak idején megszerettették velem a számvitel tantárgyat. Ezt a szeretetet később próbáltam átadni tanítványaimnak, és igyekszem – már szakmámként - a mai napig továbbítani munkatársaimnak, ügyfeleimnek. Szívesen vettem részt a Kamara Könyvelői Tagozatának alapításában, és remélem, több évtizedes tapasztalatommal segíteni tudom annak munkáját."



 

Betöltés...
X