2009. május 22.
A Felvételi bizottság munkáját a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Kkt.), és a kamara belső szabályzatai szerint végzi.
A bizottság megalakulását követően áttekintette az új Kkt.-t és a vonatkozó szabályzatokat azzal a szándékkal, hogy számba vegye a lehetséges eljárásokat és kialakítsa munkamódszerét, megfogalmazza munkaprogramját. Lényeges változás a Felvételi bizottság munkájában a korábbi évekhez képest, hogy az új Kkt. alapján jelentős számban hatósági feladatokat kell ellátnia, amelyek kapcsán a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló rendelkezéseket (a továbbiakban: Ket.) is alkalmaznia kell.
A szervezeti és működési szabályzata szerint a bizottság minden hónapban egy alkalommal ülésezett, melynek során a főtitkári hivatalhoz beérkezett, természetes személyek és társaságok felvételére, könyvvizsgálói tevékenység megszüntetésére, természetes személyek státusz módosítására vonatkozó kérelmeit bírálta el a Kkt.-ben és a kamarai szabályzatokban megfogalmazott kritériumok alapján.
A Felvételi bizottság munkájában teljesen új feladatként jelentkezett a könyvvizsgálók és könyvvizsgáló cégek minősítésének elbírálásával kapcsolatos eljárás.
Változás a bizottság munkájában, hogy a mentori rendszer felügyeletét az új Kkt. alapján nem a Felvételi bizottság, hanem az Oktatási bizottság látja el. A mentori rendszerbe történő felvétel, a könyvvizsgáló tagjelöltek névjegyzékbe történő felvétele, nyilvántartása a kompetencia vizsga letételéig továbbra is a Felvételi bizottság feladata.
2008. december 31-én a kamarai tagok létszáma összesen 5791 fő, melyből az aktív tagok száma 3473 fő, szüneteltetők száma 2318 fő. A kamarai tagok létszáma az előző évhez viszonyítva 117 fővel csökkent, ezen belül az aktív tagoké 103 fővel, a szüneteltetőké 14 fővel mérséklődött.
2008. évben 36 tagfelvételi kérelem érkezett a Felvételi bizottsághoz, melyből 32 fő tagfelvételét elfogadta, 3 fő kérelmét elutasította, és 1 fő esetében felvételi kérelmet visszavonó határozatott hozott a bizottság. Az előző évhez viszonyítva 55 fővel kevesebb volt az új kamarai tagok száma. A jelenleg hatályos Kkt. alapján megszűnt az a lehetőség, hogy a tagfelvétellel azonos időben „szüneteltető” státuszt kérjen a tag, ezért az új kamarai tagok aktív státusszal nyertek felvételt. (Kivételt képez az előzőek alól a közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszonyban álló természetes személyek, akikre a Kkt. átmeneti rendelkezései vonatkoznak.)
A bizottság 98 fő kamarai tag saját kérésre történő tagsági viszonyának megszüntetéséről határozott.
Több kamarai tag tagsági viszonyát megszüntető kérelmére nem született jóváhagyó határozat, mivel a megszüntetés hatósági eljárási díját a kérelmező tagok nem fizették meg. A problémát és a díjmentességre vonatkozó, Kkt.-t módosító javaslatát jelezte a bizottság az elnökség felé. A Kkt. 2008. december 10-i változását követően a tagsági viszony megszüntetésére irányuló hatósági eljárásért nem kell eljárási díjat fizetni.
A bizottsághoz a legtöbb kérelem a tagok státusz változásával kapcsolatosan érkezett.
Aktív könyvvizsgálói tevékenység szüneteltetésére, valamint a szüneteltetést követően a tevékenység újbóli ellátásának engedélyezésére 91 kérelmet bírált el a bizottság, melyből 32 fő szüneteltetőből aktívba, 58 fő főfoglalkozásból szüneteltetőbe kérte státusza módosítását, 1 kérelmet elutasított a bizottság.
Gyakori probléma volt az aktív státusz megszüntetésére vonatkozó kérelmek elbírálásánál, hogy a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói megbízások megszűnésének, megszűntetésének a bejelentését, nyilatkozatát a tagok nem csatolták a kérelemhez, ezért sok volt a hiánypótlás, és hosszabbra nyúlt a kérelem elbírálásának időszaka.
A Kkt. 11. §-ának (2) bekezdése a státuszváltozásnak egy új formáját, a „másodlagos státuszt” teremtette meg, mely jelentős számban adott munkát a Felvételi bizottságnak mind a kérelmek és állásfoglalások vonatkozásában.
A Felvételi bizottság mérlegelési jogkörének gyakorlásához mérlegelési szempontokat, alapelveket nem határozott meg a kamara belső szabályzata. A kamara elnöksége által elfogadott irányelveket vette figyelembe a bizottság, melyek lényeges elemei beépültek a 2008. május 16-án elfogadott alapszabály módosításba.
Másodlagos státuszban történő könyvvizsgálat engedélyezésére 113 kérelmet vizsgált a bizottság. A kérelmek tartalmát tekintve alapvetően három csoportba sorolhatók:
2008. december 31-én 1928 társaság volt jogosult könyvvizsgálati tevékenység végzésére, melynek 58%-a vidéken és 42%-a fővárosban regisztrált.
A beszámolási időszakban 51 társaságot vett nyilvántartásba a bizottság, 1 kérelmet utasított el, mert nem felelt meg a Kkt. 35. §-ában foglalt követelményeknek.
A kamara nyilvántartásából 44 könyvvizsgáló cég törléséről született határozat. Az engedélyek megszűntetését 34 esetben a cég kérte, és 10 esetben hivatalból indult a megszűntetésre eljárás.
A kamara és a Felvételi bizottság új feladataként jelentkezett a könyvvizsgálók és könyvvizsgáló cégek minősítésével kapcsolatos eljárás.
A minősítési kérelmek elbírálása során figyelembe kell venni az érintett állami szervek, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) véleményét. A bizottság kialakította az állami szervekkel az együttműködés munkamódszerét, mely szerint a beérkezett kérelmekről rendszeres tájékoztatást ad, megküldi a szükséges dokumentumokat a véleménynyilvánításhoz.
2008. december 31-én 2791 db minősítésre vonatkozó engedéllyel rendelkeztek a kamarai tagok.
Legnagyobb számban költségvetési minősítése (1926 fő), és pénzügyi intézményi minősítése (643 fő) van a könyvvizsgálóknak. Pénztári minősítéssel 140 fő, befektetési vállalkozási minősítéssel 45 fő, és biztosítási minősítéssel 37 fő rendelkezik.
A beszámolási időszakban 17 minősítésre vonatkozó kérelem érkezett a bizottsághoz, melyből 1 kérelem elutasításra került, mert nem felelt meg a Kkt. 50. §-ának (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek.
A könyvvizsgáló cégek összesen 518 db minősítéssel rendelkeznek, ezen belül a legtöbb (224 db) a pénzügyi intézményi, és jelentős a költségvetési (191 db). Pénztári minősítéssel 78, biztosítási minősítéssel 13, és befektetési vállalkozási minősítéssel 12 könyvvizsgáló cég szerepel a kamara nyilvántartásában.
A beszámolási időszakban 202 könyvvizsgáló cég kérte minősítését, elutasító határozat nem született. A jelentős számú kérelemből 191 költségvetési minősítésre vonatkozott, mert a korábbi években költségvetési minősítéssel csak kamarai tagok rendelkeztek.
Három könyvvizsgáló cég esetében visszavonásra került a minősítés, mert nem felelt meg a minősítés előírt feltételeinek, nem volt megfelelő minősítéssel rendelkező kamarai tag könyvvizsgáló, aki a könyvvizsgáló cég nevében könyvvizsgálói tevékenységet végez.
Az érintett állami szervek nem kezdeményeztek a bizottságnál minősítés visszavonására irányuló eljárást.
A könyvvizsgáló jelöltek nyilvántartásával kapcsolatos hatósági feladatokat a Felvételi bizottság látja el.
A 2008. december 31-én 244 fő tagjelölt volt nyilvántartva, melyből 194 fő 2007. december 31-ig kezdte meg gyakorlati idejét. Ezen tagjelölteknek a Kkt. átmeneti rendelkezései alapján nem kell a gyakorlati idő befejezését követően kompetencia vizsgát tenni a tagfelvételt megelőzően.
Az új Kkt. alapján 50 tagjelöltet vett nyilvántartásba a bizottság, melyből 8 fő az alapszabály 440. pontja szerint kezdte meg gyakorlatát.
A 2008. évben benyújtott kérelmekből 18 kérelmet utasított el a bizottság. A határozatok ellen 8 esetben fellebbezést nyújtott be a kérelmező az elnökséghez, ebből 6 esetben az elnökség helyben hagyta, 1 esetben megváltoztatta a bizottság döntését, és 1 esetben hiánypótlással ismételt eljárásra visszaadta a bizottságnak.
A kérelmek elutasításának okai a következők voltak:
Budapest, 2009. április 17.
Szabó Anna s.k.
felvételi bizottság elnöke