Főoldal / Szervezet / Bizottságok / Szakértői Bizottság / Beérkezett dokumentumok

Beérkezett dokumentumok

Egymás szakmai segítése – a könyvvizsgáló szakma segítése [Felhívásunkra beérkezett dokumentumok]

2010. március 9.

vk.jpg

 Felhívjuk tisztelt kollégáink figyelmét, hogy újabb anyaggal bővült a felhívásunkra beérkezett, egymás szakmai munkáját segítő dokumentumok száma.
A 2009. évi éves beszámolók könyvvizsgálatához kapcsolódóan a kiegészítő melléklet és az üzleti jelentés vizsgálata, annak teljessége kiemelt hangsúlyt kell, hogy kapjon, tekintettel arra, hogy a társaságok jövőjével kapcsolatos információk csak ezekben a dokumentumokban kerülnek bemutatásra. A Deloitte Kft. könyvvizsgáló munkatársai évről évre aktualizálják azokat a kérdőíveket, amelyek alkalmazásával tételesen ellenőrizhető, hogy az ügyfelek kiegészítő mellékletei illetve üzleti jelentései tartalmazzák-e a Számviteli törvényben előírt valamennyi adatot, információt. A 2009. év könyvvizsgálata során alkalmazott kérdőíveket a Deloitte Kft. bocsátotta a Magyar Könyvvizsgálói Kamara rendelkezésérea.

Természetesen a beérkezett dokumentumok közt továbbra is megtalálható Nyirati Ferenc zárlati munkát, szervezését, a leltározást és táblákra alapuló könyvvizsgálati ellenőrzést. segítő dokumentumai, Dr. Ladó Judit által a SZAKma 2009/11. számának 491. oldalán „A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálati tevékenységért járó díjak meghatározásának szempontjai"  című cikkében hivatkozott táblázat, a vállalkozás folytatása képességével kapcsolatos kétségek tükröződése, bemutatása a könyvvizsgálói jelentésben, a kisvállalkozások könyvvizsgálatát segítő dokumentumcsomag, valamint a Deloitte Kft anyaga a könyvvizsgálati megfontolásokról.

A 2009. évi éves beszámolók könyvvizsgálatához kapcsolódóan a kiegészítő melléklet és az üzleti jelentés vizsgálata, annak teljessége kiemelt hangsúlyt kell, hogy kapjon, tekintettel arra, hogy a társaságok jövőjével kapcsolatos információk csak ezekben a dokumentumokban kerülnek bemutatásra.

A Deloitte Kft. könyvvizsgáló munkatársai évről évre aktualizálják azokat a kérdőíveket, amelyek alkalmazásával tételesen ellenőrizhető, hogy az ügyfelek kiegészítő mellékletei illetve üzleti jelentései tartalmazzák-e a Számviteli törvényben előírt valamennyi adatot, információt. A 2009. év könyvvizsgálata során alkalmazott kérdőíveket a Deloitte Kft. a Magyar Könyvvizsgálói Kamara rendelkezésére bocsátja. Társaságunk ezzel kíván segítséget nyújtani a könyvvizsgálóknak a kiegészítő mellékletek és az üzleti jelentések vizsgálatához. A kérdőívek azonban csak segédletként szolgálhatnak, azok alkalmazása nem helyettesítheti a könyvvizsgálói munka elvárt színvonalon való elvégzését. A kérdőíveket minden szakember illetve társaság saját felelősségére használja, és tudomásul veszi, hogy a Deloitte Kft. munkatársai semminemű felelősséget nem vállalnak a kérdőív tartalmával, sem annak alkalmazásával kapcsolatban.

Gion Gábor
Deloitte Kft.
Ügyvezető

Üzleti jelentés - ellenőrző lista; 2009

Általános kiegészítő - ellenőrző lista, 2009


Tisztelt Könyvvizsgáló Kolléga!

Az alábbi linkkel elérhető EXCEL táblákat több éve használom, mely jelentősen segíti a vállalkozások zárlati munkáinak szervezését, a leltározást és táblákra alapuló könyvvizsgálati ellenőrzést.

Az alkalmazás előnyei:

- a vállalkozásnál

  • megfelel a számviteli törvénynek (alapelvek, leltár, számviteli bizonylat),
  • javul a mérleg alátámasztásának dokumentációs színvonala,
  • világos útmutatást ad a könyvvizsgáló elvárásairól,
  • cégcsoportra alkalmazva egységes szakmai utasítás a zárlati munkák ütemezésére és tartalmára vonatkozóan,
  • a vezetés számára könnyen áttekinthető vagyonkimutatás és részletezés.

- a könyvvizsgálónál

  • valamennyi vállalkozásnál azonos szerkezetű ütemterv készülhet,
  • javul a munkaszervezés hatékonysága,
  • csökken az értelmezések pontatlanságának kockázata,
  • gyorsabb áttekintésre van lehetőség a feszített munkavégzés során,
  • alkalmas a leányvállalatok könyvvizsgálóival történő kommunikáció szervezésére,
  • elektronikus úton továbbítható dokumentáció készül az ellenőrzéshez.

A táblarendszer egyben a DigitAudit könyvvizsgálói program része (elérhető:  www.dimenzio-kft.hu ), de a letöltött fájl önállóan is működik

További információk a letöltött fájlban olvashatók.

 

http://kristalyzrt.hu/audit/index.php?option=com_content&task=view&id=22&Itemid=52

JÓ MUNKÁT!!

 

Nyirati Ferenc
KRISTÁLY-Audit Kft.
 


"A könyvvizsgálati munkában az egyik legfontosabb szempont a bizonyosság megszerzése, ami néha nem is olyan könnyű. A vállalkozás folytatásának elve alátámasztását támogatja az általam most közreadott módszer. Tíz éve használom, és kijelenthetem jól követi a pénzügyi stabilitás változásait."

Varga Péter
PénzMentor Kft.

Letöltés
Letöltés

 

Segédlet a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységért járó díjak meghatározásának szempontjaihoz

Dr. Ladó Judit anyaga a szakma 2009/11 számának 491. oldalán megjelent "A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálati tevékenységért járó díjak meghatározásának szempontjai" című cikkéhez.

Letöltés


A könyvvizsgálói jelentés és záradék tartalmára vonatkozó megfontolások egyszerűsített sémája az 570-es könyvvizsgálói standart tükrében.

( A vállkozás folytatása képességével kapcsolatos kétségek tükröződése, bemutatása a könyvvizsgálói jelentésben)
 

Pénzügyi válság
Folyamat ábra

 


Inez Audit Kft anyaga

„A magam részéről kisvállalkozások könyvvizsgálatát végzem, nem használok programokat, ugyanakkor szeretnék igényes, jó munkát végezni, ezért sok kidolgozott munkapapírom van, ami a feladatok maradéktalan ellátását segíti."
..." Ezért bátorkodom néhány munkapapíromat felajánlani, hozzátéve, hogy azokat a program nélkül dolgozó kisvállalkozások körében működő könyvvizsgáló kollégák részére ajánlom."

Dr. Takácsné Grúz Erzsébet

Az anyagot az Inez Audit Kft. könyvvizsgáló munkatársai állították össze és bocsátották a Magyar Könyvvizsgáló Kamara (MKVK) rendelkezésére. Az Inez Audit Kft. ezzel segítséget kíván nyújtani a könyvvizsgálóknak a kisvállalkozások könyvvizsgálatával kapcsolatos gondolkodásban, azonban a kérdőív és annak tartalma pusztán segédlet, alkalmazása nem helyettesít egyetlen könyvvizsgálati munkálatot, szakmai ellenőrzést sem és nem minősül sem szabályzatnak, sem előírásnak. Ennek értelmében, minden szakember illetve társaság kizárólag a saját felelősségére használja a kérdőívet és tudomásul veszi, hogy az Inez Audit Kft. és munkatársa semminemű felelősséget nem vállal sem a kérdőív tartalmával, sem annak harmadik személy általi alkalmazásával kapcsolatosan.

A kérdőívet a MKVK Szakértői Bizottsága 2009. március 2-i ülésén áttekintette, és egyetértett annak a Kamara honlapján történő publikálásával.

 

B 003 számviteli politika
D 002 Vállalkozás folytatása
D 003 Fordulónap utáni események
D 004 Kapcsolt felek
D 005 Nyitó egyenlegek áttekintése
D 006 Számviteli alapelvek betartása
D 099 Kieg melléklet

 


Deloitte Kft anyaga

Az alábbi kérdőívek alkalmazása a könyvvizsgálati dokumentáció részeként ajánlott minden megbízásnál.

A kérdőív kitöltése nem helyettesíti a könyvvizsgálatot, és nem feltétlenül tár fel minden, a pénzügyi krízis következtében kérdéses, kiemelten vizsgálandó területet, eseményt, tényezőt.
Az egyes szekciókban azon eljárások kerültek összegzésre, melyekkel az ügyfélre szabott munkaprogramot célszerű kiegészíteni, illetve hangsúlyossá tenni.

A kérdőívet a Deloitte Kft. könyvvizsgáló munkatársai állították össze és bocsátották a Magyar Könyvvizsgáló Kamara (MKVK) rendelkezésére. A Deloitte Kft. ezzel segítséget kíván nyújtani a könyvvizsgálóknak a pénzügyi krízissel kapcsolatos gondolkodásban, azonban a kérdőív és annak tartalma pusztán segédlet, alkalmazása nem helyettesít egyetlen könyvvizsgálati munkálatot, szakmai ellenőrzést sem és nem minősül sem szabályzatnak, sem előírásnak. Ennek értelmében, minden szakember illetve társaság kizárólag a saját felelősségére használja a kérdőívet és tudomásul veszi, hogy a Deloitte Kft. és munkatársai semminemű felelősséget nem vállalnak sem a kérdőív tartalmával, sem annak harmadik személy általi alkalmazásával kapcsolatosan.

A kérdőívet a MKVK Szakértőí Bizottsága 2009. február 2-i ülésén áttekintette, és egyetértett annak a Kamara honlapján történő publikálásával.

Könyvvizsgálati megfontolások a pénzügyi szektort érintő jelen gazdasági környezetben
Könyvvizsgálati megfontolások a jelen gazdasági környezetben