Főoldal / Kamarai / MKVK közleményei

MKVK közleményei

Megszavazta a könyvvizsgálat reformját az Országgyűlés

2016. május 10.

Az európai uniós jogharmonizációt célzó törvénymódosítások elsősorban két területen hoznak jelentős változást. Egyrészt a közérdeklõdésre számot tartó gazdálkodóknál vezetnek be 8 illetve 10 évente kötelezõ könyvvizsgáló cég rotációt és jelentős szigorítást az ezen gazdálkodók részére a könyvvizsgálójuk által nyújtható egyéb szolgáltatások terén. Másrészt a könyvvizsgálók tevékenységének ellenőrzésében adnak nagyobb szerepet a könyvvizsgálói közfelügyeletnek, mint végső felelõsséggel bíró illetékes hatóságnak.

A könyvvizsgálókról szóló törvény módosítása mellett voksolt a parlamenti képviselők jelentős többsége. A megszavazott törvényjavaslat célja az, hogy a könyvvizsgálói feladatokat olyan szakemberek végezzék, akik megfelelő felkészültséggel és szakértelemmel látják el a vállalkozók beszámolóinak felülvizsgálatát, és ezzel elősegítsék a pénzügyi élet tisztaságát. A legtöbb cégnél az új rendszer a 2017. január 1-től induló üzleti évre vonatkozó könyvvizsgálatot érinti majd.

A 116 igen szavazattal elfogadott javaslatnak köszönhetően átalakul a könyvvizsgálók közfelügyeleti rendszere. Több jogosultságot és végső felelősséget biztosít a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Hatóságnak a könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek nyilvántartása, továbbképzése, minőségellenőrzése valamint a könyvvizsgálatra vonatkozó speciális szabályok, az úgynevezett könyvvizsgálati sztenderdek megalkotásának területén. A közfelügyeleti rendszer legfőbb elemét, a minőségellenőrzést érintően is több hatáskört kapott a közfelügyeleti hatóság, hiszen a kamarai minőségellenőrzések másodfokú eljárásait ezentúl a hatóság folytatja le.

A jogszabály a 2014-ben elfogadott uniós könyvvizsgálati reformot építi be a magyar jogrendszerbe. A részletszabályokat két uniós jogszabály határozza meg, ezek átvétele 2016. június 17-ig minden tagállamnak kötelező. Az új szabályokat csak az ezt követően induló üzleti év könyvvizsgálatára kötelesek alkalmazni a tagállamok. A legtöbb vállalkozás esetében tehát az új rendszer a 2017. január 1-től induló üzleti évre vonatkozó könyvvizsgálatot érinti majd.

A törvényjavaslatnak köszönhetően Magyarország is tagja lesz ez európai szintű közfelügyeleti együttműködésnek. A tagállamok közfelügyeleti hatóságainak vezetői rendszeresen megosztják egymással az ellenőrzések tapasztalatait. Az együttműködés célja az egész Európai Unió gazdaságának fehérítése és átláthatóbbá tétele..

Az Országgyűlés döntött a könyvvizsgálók kötelező rotációjáról is. Így a hitelintézetek, biztosítók, befektetési vállalkozások és bizonyos alapkezelők 8 évente kötelesek könyvvizsgálót váltani, míg a többi közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó (pl. azok a tőzsdén jegyzett vállalatok, amelyek nem tartoznak az előbbi kategóriák egyikébe sem) 10 évente.

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/ma-megszavazta-a-konyvvizsgalat-reformjat-az-orszaggyules

 

 

Ahogy azt kamara tervezettel foglalkozó áprilisi közleményében is olvashatták, a jogszabály végső szövegét az NGM, az MNB és a kamara közös tárgyalások során alakította ki. A konstruktív együttműködés eredményeként számos pontban sikerült elfogadtatni a kamara javaslatait, így a törvénymódosítás minden fél számára elfogadható kompromisszumot jelent.

Az elfogadott törvény szövege: http://www.parlament.hu/irom40/10091/10091-0009.pdf

 

EHHEZ A CIKKHEZ HOZZÁ LEHET SZÓLNI, DE EDDIG MÉG EGY SEM ÉRKEZETT.
HOZZÁSZÓLÁS ELKÜLDÉSÉHEZ KÉRJÜK, KATTINTSON IDE.

/A fórum csak bejelentkezett felhasználóink számára elérhető./