"Ügyfelem közül ketten is hasonló szituációba kerültek. Egyikük irodaház létesítését határozta el, melyet a későbbiekben bérbeadás útján kíván hasznosítani. A beruházás előkészítése megtörtént, a telekingatlan a saját tulajdonában van, azonban a beruházást ténylegesen nem tudja megkezdeni, mert a banki finanszírozás és a gazdasági helyzet bizonytalan. Terveit azonban nem adta fel, és a jövőbeni beruházást folyamatosan népszerűsíti, különböző marketing eszközök segítségével jövőbeni bérlőket keres. ( minél több bérlőt tud a banknak mutatni, annál biztosabb, hogy a banki megadja a finanszírozáshoz szükséges pénzeszközöket). Másik ügyfelemnél is hasonló a helyzet, de ő az értékesítésre szánt ingatlanokat népszerűsíti, azonban ezek az ingatlanok még meg sem épültek, értékesítési bevételt még nem számol el velük kapcsolatban. Az építkezések több évig is elhúzódhatnak. Mi a helyes elszámolása ezen marketing költségeknek? Helyes eljárás lehet-e az, hogy ezen költségeket a társaság a felmerülésükkor időbelileg elhatárolja, és a beruházás esetén majd aktiváláskor, az értékesítésre szánt ingatlanok esetében pedig az értékesítés arányában feloldja. Véleményem szerint az összemérés elve ebben az esetben érvényesülne a leginkább." 2010. június
A kérdésben szereplő ingatlanokat meg kell különböztetni a hasznosítás célja miatt. Az első ingatlancsoport tárgyi eszköz lesz a létesítő könyveiben, mivel bérbeadás útján kívánják hasznosítani, míg a második csoport a készletek kategóriájába sorolandó, hiszen eladásra szánják. Közös bennük, hogy olyan költségek felmerülésének elszámolását kellene kezelni, amelyek általában nem ebben a fázisban merülnek fel, hanem az értékesítés szakaszában. Jelenleg úgy tűnik, mintha a beszerzési, létesítési szakaszban felmerülő költségekről beszélnénk. A marketing költségek véleményem szerint kimerítik az értékesítési költségek fogalmát, ebből következően sem az ingatlanok, sem pedig a készletek bekerülési árába nem tartoznak bele, még akkor sem, ha korábban merülnek fel, mint a tényleges értékesítési fázis. Ez a megállapítás igaz a hazai és a nemzetközi szabályozás szerint is. A nagy kérdés azonban az, hogy ezek a költségek valóban értékesítési költségek, vagy nem? A konkrét tények hiányában nem tudok másra következtetni, csak arra, hogy egyik olyan jogcímnek sem felel meg, amelyet az Szt. a tárgyi eszközök, vagy éppen készletek lehetséges bekerülési áraként felsorol. Talán még az vizsgálható lenne, hogy ezek a költségek mennyiben felelnek meg az „előkészítés” költségeinek. Nehezen tudom elképzelni, hogy beleférne ebbe a kategóriába a bérlők toborzása, de ki sem tudom zárni teljes bizonyossággal.
Ezek azért fontos kérdések a téma szempontjából, mert megoldódhatna az a probléma, hogy ezeket a költségeket ne a felmerülés évében kelljen az eredménnyel szemben elszámolni. Az általam jónak tartott és az Szt-nek megfelelő megoldás viszont ezeket a költségeket az értékesítési költségek kategóriájába sorolja, amelyek viszont mindig a felmerülés évének eredményét terhelik, mint fel nem osztott költségek. Ebből következően nem határolhatók el, hiszen nem a következő üzleti évet terhelik. Az összemérés elvében az is benne van, hogy a bevételeknek és a költségeknek ahhoz az időszakhoz kell kapcsolódniuk, amikor azok gazdaságilag felmerültek. Ezeknek a költségeknek a megtérülése kérdéses, nem lehet tudni, hogy mikor fognak megtérülni, illetve megtérülnek-e egyáltalán? Az Szt. szerint nem lehet az eredményt kimutatni, ha a bevételek realizálása bizonytalan, de az előre látható kockázatokat, veszteségeket viszont el kell számolni valamilyen formában.
Véleményem szerint tehát nem határolhatók el időben ezek a költségek azokra az évekre, amelyben a bevételek vélhetően realizálhatók lesznek.