Főoldal / Tudástár / Konzultáció

Konzultáció



"A 250/2000 kormányrendelet alapján a vásárolt követelés vételára felett realizált bevételt az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeként kell könyvelni. Azonban az eredménykimutatásban két soron is szerepel ilyen bevétel. Egyrészt a "Kapott jutalék és díjbevételek"-nél, másrészt a "Pénzügyi műveletek nettó eredménye"-nél.
Kérdés, hogy melyikre vonatkozik a kormányrendelet előírása, mivel ez befolyásolja a különadó alapját is."

2011. március

Vállalkozások esetében a fő szabály az, hogy a követelés könyv szerinti értékénél nagyobb összeg folyik be, akkor a különbözetet az eredeti követelések esetében a 9.Egyéb bevételek között kell elszámolni, vásárolt követelések esetén pedig a pénzügyi műveletek egyéb bevételén kell kimutatni. Ennek az az oka, hogy az értékvesztések visszaírása év közben nem lehetséges, de ahhoz hasonló megoldás történjen a tv. szerint. A hitelintézeteknél a kormányrendelet alapján év közben is visszaírható az értékvesztés, hiszen negyedévente minősíteni kell a követeléseket. Lásd. 9. § (18) bek.!
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a vásárolt követelésekkel való tranzakciók minősülnek pénzügyi műveletnek, amelyeket nettó módon kell kezelni a számviteli törvényhez hasonlóan. Lásd a 10. § (11) bekezdését! Így a válasz az, hogy a pénzügyi műveletek nettó eredményeként kell elszámolni azt a különbözetet, amely a könyv szerinti értékhez képest keletkezett. Ez utóbbi szabály véleményem szerint akkor alkalmazható, ha egyébként a vásárolt követelésre nem számoltak el a megszerzés óta értékvesztést. Pl. 100 a követelés vételára, a befolyt összeg 120, akkor a 20 különbözet az egyéb pénzügyi szolgáltatásokon belül a nettó eredményt érinti. Ha a követelésre közben elszámoltak 40 értékvesztést, és befolyt mondjuk 80, akkor a 20 először értékvesztésként kerül visszaírásra a 9. § (18) bek. szerint.

Hivatkozás:
250/2000. Kormányrendelet:
9. § (18) * A saját és a vásárolt követelések könyv szerinti értékén túl befolyt (a bekerülési értéket meg nem haladó, legfeljebb a korábban elszámolt értékvesztésnek megfelelő) összegét értékvesztés visszaírásaként kell elszámolni a befolyás időpontjára, de legkésőbb az azt követő értékelés időpontjára vonatkozóan.
10. § (11) * Az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételei és ráfordításai közül a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan kapott (járó) és fizetett (fizetendő) jutalékok összegét az eredménykimutatásban a kapott (járó) jutalék- és díjbevételek, illetve a fizetett (fizetendő) jutalék és díjráfordítások között kell kimutatni. Minden egyéb pénzügyi szolgáltatási bevételt, illetve ráfordítást, amely a befektetési célú értékpapírok és részesedések eladásával, beváltásával, illetve a névérték felett és alatt vásárolt befektetési célú, kamatozó értékpapírok beszerzési ára és névértéke közötti különbözet időarányos eredményként való elszámolásával, a befektetési célú, évente tőketörlesztést fizető értékpapírok törlesztéskor - a befolyt törlesztő rész és a kivezetett arányos könyv szerinti érték különbözetében - elszámolt eredményével, a devizaeszközök és devizakötelezettségek átértékelésével és pénzügyi rendezésével, a vásárolt követelés értékesítésével, vagy más ügyletből kifolyólag felmerül - beleértve a nem kamatfedezeti célú, egyéb fedezeti célra kötött határidős, opciós, valamint swap ügyletek üzleti év eredményében ilyen címen figyelembe vehető nyereségéből, illetve veszteségéből származó bevétel, illetve ráfordítás összegét is, ha az általa fedezett alapügylet (nem kereskedési célú alapügylet) eredménye is ilyen bevételként vagy ráfordításként kerül elszámolásra -, azt a pénzügyi műveletek nettó eredményében - a befektetési szolgáltatások bevételeitől és ráfordításaitól elkülönítetten - kell kimutatni az eredménykimutatásban. A valós értéken történő értékelés alkalmazása esetén a nem kamatfedezeti célú egyéb fedezeti célra kötött ügylet után a tárgyévben elszámolható nyereség az egyéb pénzügyi szolgáltatás ráfordításait csökkentő tételként, a veszteség az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeit csökkentő tételként kerül elszámolásra.